Elképesztően alakul idén az ingatlanbérleti piac, de nem csoda, hiszen több oldalról is szítják a tüzet. Egyrészt egyre több az olyan fiatal – és itt nem csak a szingli 20-asokra, hanem a családos 30-asokra is gondolok –, akik vásárlás helyett inkább bérelnek maguknak lakást vagy házat. Még az sem biztos, hogy pénzük nem volna rá, mert sokuknak jó állása van, jó esetben bejelentve, így még hitelt is kapnának rá, inkább azért, mert szeretik a rugalmasságot, hogy szabadon költözhetnek, ha éppen ahhoz van kedvük.
A röghöz kötés számukra azért sem pálya, mert sokan külföldi karrierben – vagy egy kis kitérőben – gondolkodnak, ha pedig jön egy lehetőség, akkor a magyar ingatlan - különösen ha hitel is van rajta - nagy nehezék. Mert a hitelt fizetni kell, a költségek egy része pedig akkor is pörög, ha senki nem lakik a lakásban, a kiadási hercehurcát pedig távolról nehéz menedzselni.
Az albérleti piac keresleti oldalán az egyetemisták a másik fontos csoport, akik éppen most, a felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozatala után indulnak lakásvadászatra, a hullám pedig egészen szeptember elejéig kitart majd.
És ha ez még nem volna elég, a munkalehetőség miatt költözni is hajlandók tábora is erősítik a keresleti oldalt. Sokan jönnek Kelet-Magyarországról Budapestre és Nyugat-Magyarországra, de a nagyobb városok is vonzóak, hiszen ott több a munkalehetőség. Legalább ennyire meghatározó az Ausztriába ingázók hatása, hiszen ők a nyugati határszélen keresnek maguknak lakást, ahonnan azután naponta bejárhatnak. Érthető a dolog, kint a lakhatás költségei lényegesen magasabbak, így az ingázással sokat lehet spórolni.
Az előbbiek miatt igazi pokol ma Magyarországon lakást bérelni, a jobb ingatlanokért igazi harc folyik, felverve az árakat. Ez persze jó az ingatlanbefektetők számára, hiszen ezáltal magasabb hozamot érhetnek el, ennek hatására pedig egyre több az a befektetési céllal vásárló.
Lakáshitel kalkulátorunkat itt találod.
Igazán rosszul azonban azok járnak, akik azért választják a bérlést, mert saját tulajdonú ingatlanról még csak álmodni sem mernek. Ők azok, akiknek nincs állásuk, vagy ha van, akkor az alacsony fizetésükből aligha tudnák összespórolni az önrészre valót, és fizetni a havi törlesztőt. Ők a fair banki törvénynek köszönhetően is nehezen juthatnak hitelhez, hiszen az alacsony jövedelmük miatt nagyon korlátozott, hogy maximálisan mekkora havi törlesztőt vállalhatnak be.
Persze ez egyáltalán nem baj, bizonyos jövedelmi szint alatt nem kell saját tulajdonú ingatlanban gondolkodni, ahogy ez tőlünk nyugatabbra már jó ideje természetes. A gond az, amikor a bérleti díjak annyira megemelkednek, hogy azt nem tudják a szegényebbek kigazdálkodni, ha pedig nem fizetnek, hamar az utcán találhatják magukat. (Mert őket nem védi devizahiteles vagy éppen Quaestor törvény.)
Ezt a problémát kezelnék elvileg az önkormányzati tulajdonú szociális lakások, ám ezek száma az utóbbi időben nem nőtt, sőt sok helyütt csökkent. Vagyis, a rendszer egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy a saját tulajdonú ingatlan nélküliek lakhatását megvédje. Érdekes módon, miközben az állam harcol a devizahitelesekért, illetve a hitelből megszerzett tulajdonok megtartásáért, a legelesettebbek lakhatása egyelőre mintha nem érné el a politikusok ingerküszöbét.
Persze a bérleti díjak nem mindenütt emelkednek, ahogy az ingatlanok ára is egyenlőtlenül emelkedik. A hátrányos helyzetű, munkalehetőség híján lévő településeken az árak egyre csak csökkennek, ám sokszor még nyomott áron sincs vevő, hiszen megélhetési lehetőség nélkül ki költözne ide. De nem biztos, hogy ez mindig íy lesz, ugyanis elindulhat nálunk is egy Angliában már megtapasztalt folyamat, miszerint a legszegényebb, segélyből tengődők egyre inkább a szegényebb, olcsóbb régiók felé vándorolnak, ahol képesek kifizetni a bérleti díjakat. Miután munkájuk amúgy sincs, számukra nem probléma, hogy helyben nincs álláslehetőség, a helyi önkormányzatoknak és a helyi közösségeknek azonban nagy terhet jelenthet egy ilyen hullám.
